A nyaralást direkt úgy időzítettük, hogy az egyik legnagyobb nemzeti ünnepet, a Függetlenség Napját, itt tölthessük. A Nagy-Britanniától való függetlenedést ünneplik ekkor az amerikaiak. Sokat gondolkoztunk, hogy hol töltsük a napot, végül Phildelphiára, „Amerika szülőhelyére” esett a választásunk.

Felvettem az ünnepre vásárolt nemzeti színekben és mintákban pompázó ruhám. Nem tűntem ki a tömegből, mert itt mindenki visel valami nemzeti színűt ezen a napon legalább egy sapkát, napszemüveget, kendőt, legrosszabb esetben egy kis amerikai zászlót. Ettől függetlenül az én ruhám egy kicsit feltűnő volt. Fantasztikus érzés úgy sétálni az Egyesült Államokban, hogy mindenki azt mondogatja: „I love your dress” [Imádom a ruhádat!].

Volt némi problémánk a reggel 9-es indulással. Egyszer egy telefonért, majd egy pénztárcáért kellett visszaszaladni a szállodába. Végül elértük a vonatot, ami pont úgy néz ki, mint az amerikai vonatok a filmekben. Amikor megérkeztünk Philadelphiába, egyből az ünnepség irányába indultunk. Ez a pályaudvar hatalmas (mint minden errefelé).

Az emberek az út szélén teljes harci díszben (nemzeti színű ruhában, sapkában, zászlókkal a kezükben) várták a felvonulást. Próbáltunk mi is szerezni ilyen kiegészítőket, de nekünk csak a hűsítőkből jutott. Felvettük a várakozó álláspontot. A távolban már látszódtak a felvezető rendőrautók. Egyszer csak megérkeztek. Büszkén hozták a hatalmas amerikai zászlót. Felvonult mindenféle náció egy saját produkcióval, különböző szervezetek, szépségkirálynők kabriókból integetve, mazsorettek, zenekarok, rendőrök, tűzoltók, énekesek, táncosok, egykerekű biciklisek. Csak jöttek és jöttek, az emberek tapsoltak, lengették a zászlójukat, büszkék voltak. Próbáltam megörökíteni, de az érzés leírhatatlan.

Természetesen a függetlenségi nyilatkozatot aláíró alapító atyák is tiszteletüket tették a jeles eseményen.

A felvonulás után betértünk egy hot-dogoshoz, ahol igazi helyiekkel találkoztunk. Nagyon kedvesek és érdeklődők voltak. Örültek annak, hogy külön erre az eseményre utaztunk Philadelphiába. Nem javasolták, hogy ott maradjunk az esti koncertre, mert nagy a tömeg, szerencsére alapból úgy terveztük, hogy visszamegyünk New Yorkba. Ettől csak jobban éreztük magunkat.

Betértünk egy pitcherre az Independece Beer Gardenbe. Nagyon érdekes volt látni, hogy itt nem csak ülnek és isznak az emberek. Az asztalokon különböző társasjátékok voltak és mindenki kortól és nemtől függetlenül játszott, közben beszélgettek.

Az egyik jengázó társaságtól megtanultam, hogy sosem szabad szerelmespárok ellen játszani, mert ők mindig csalnak, sajátos szabályokat találnak ki és összejátszanak.

A Jenga hasábokon különböző feliratok, üzenetek vannak, amit a korábbi játékosok írtak fel utódaiknak. Így minden hasáb kihúzása + élmény lehet.

Átmentünk a Függetlenségi Nemzeti Történelmi Emlékparkba, a régi városháza elé, hogy kipihenjük a sört és hallgassuk a koncerteket. Közben összefutottunk egy sráccal, aki nagyon szépen, nemzeti színekbe öltözött (pont, mint én), így kötelező volt egy közös képet készíteni.

Az ünnepi szieszta után a kikötő felé vettük az irányt. Egyszer csak a Blue Cross Riverrink vidámparkban találtuk magunkat.

Itt kipróbáltuk a híres Philly Cheese Steak szendvicset. Sokáig tartott, mire elkészült, de megérte várni. Nagyon! Budapesten a reptérre menet a taxisofőr azt mondta, hogy ha ő egyszer az USA-ba eljut, ezzel fogja kezdeni. Nem mintha, nem éreztem volna jól magam eddig, de egy ilyen kezdés határozottan emelte volna az érkezés fényét.

A szendvics után rohannunk kellett a vonathoz, amivel visszamentünk New Yorkba. Manhattanből Coney Island felé vettük az irányt. Már a metrón hallottuk a durrogást, és mindenfelé láttuk a „fénycsillárokat hullani a földre”, míg végül megérkezünk a Luna Parkba. Sok filmet forgattak ott, ahol most hömpölygő tömeg tűzijátékot nézett, mindenféle vidámparki játékokon játszott, a strandon piknikezett.

Láttuk Nathan nemzetközi hot-dog-evő versenyének helyszínét. Egy városi legenda szerint 1916-ban 4 bevándorló úgy akarta eldönteni, hogy melyikük a legnagyobb hazafi, hogy ki tud minél több hot-dogot enni. Íme az idei eredmények. A képen lehet, hogy nem látszik jól: a felső sorban egy visszaszámlálás van a következő július negyedikéig, az alsó sorban pedig az eddigi csúcsok. Női rekord: Sony Thomas 45, míg a férfi rekord Joey Chestnut 72 db hot-doggal, ez az egyéni csúcs hozta az idei győzelmet. A női rekordot 2012 óta nem sikerült felülmúlni, az idei női győztes, Miki Sudo 41 db-ot evett.

A metrón hazafelé hatalmas tömeg volt, az emberek fáradtan pislogtak, a gyerekek aludtak.

Nagyon örülök, hogy részese lehettem az ünneplésnek. Nem tudnék kiemelni semmit a napból így volt kerek. Az érzést, hogy itt milyen büszkék az emberek, kívánom otthonra is. Talán az EB meccsek után éreztem hasonlót Budapest utcáin, amikor mindenki piros-fehér-zöldre festve énekelve felvonult.