Egy nehéz nap éjszakája, egy sietős hajnal, némi WizzAir ügyintézés és pár óra kényelmetlen repülőút után végre beszippantottuk a hihetetlenül friss izlandi levegőt. Szavakban nem is lehet kifejezni, hogy milyen tiszta ott a levegő. Nem mondom, hogy meleg volt, de nagyon szerencsések vagyunk, hiszen egy gyönyörű napsütéses napon volt szerencsénk megnézni Reykjavíkot, a világ legészakabbra fekvő fővárosát.

A buszpályaudvartól egy kisebb sétára, a városházán található turisztikai közbonban kezdtünk, ugyanis a reptéren begyűjtött magazinban kiszúrtuk, hogy Reykjavík szereti a látogatókat (Reykjavík loves visitors). Egy kis kártya (city card) formájában a városban tartózkodás hosszának megfelelő csomagajánlatokkal várják az erre járókat. Nekünk körül belül 1 napunk volt, ezért a 24 órás lehetőséget választottuk. Ezzel gyakorlatilag az összes múzeumba és termálfürdőbe ingyenes a belépés, ezen felül a tömegközlekedésen bérletként szolgál. Ár-érték arányban így lehet a legtöbbet kihozni egy napból.

A városházán levő kiállításból nagyon sokat megtudtunk a városról és az országról. Míg az 1 kg alma, vagy a Brennivín (helyi pálinka) előállításába fektetett munkaórák száma csökkent az elmúlt években, a lakásárak drasztikusan felmentek. A szelektív hulladékgyűjtésre nagy figyelmet fordítanak, így tudták elérni, hogy az egy főre eső vegyes hulladék az elmúlt tíz év alatt a felére csökkent kg-ban mérve. Ezt mi sem demonstrálja jobban mint az a parkban levő szemetes amelyen külön fakkot helyeztek el az italosüvegeknek.

Az első benyomások begyűjtése után beültünk Tjarnarbarinn kávézóba, ami egyben színház is. A lengyel pultos lány útbaigazított minket a helyi ételekkel kapcsolatban, majd megpihentünk a színház előterének kanapéján egy forró kukoricalevessel és egy pohár borral. Átnéztük a kártyával kapott szóróanyagokat, hogy megalkossuk a Világraszóló Tervet. Rengetek sok múzeum és fürdő vár minket, nehéz a választás, de a praktikum döntött, hiszen már délután egy és minden bezár ötkor, tehát fel is kerekedtünk.

Az Izlandi Nemzeti Múzeum mellett döntöttünk, hiszen ez adja a helyi történelemről és kultúráról a legjobb áttekintést. Megtudtunk mindent az itt élőkről a letelepedéstől napjainkig. Egy itt élő fotográfus portréin át beleláttunk, hogy kik éltek itt kortól, nemtől és anyagi helyzettől függetlenül. Alfreð D. Jónsson tárlata egy tökéletes ráhangolódás volt az itteni világra.

Ezután elfoglaltuk a szállást és pihentünk egy kicsit. Egészen addig, amíg a gyomrunk fel nem keltett minket. Felkerekedtünk és bementünk a belvárosba. Úgy döntöttünk, hogy a parton sétálunk. Így a lemenő nap fényében még szebb volt a kilátás, mint délután.

Ahogy beértünk a városba, egész más volt minden. Az utcák színesek voltak, a közvilágítás lámpái hatalmas tulipánnak álcázták magukat. Az embereket nem zavarta, hogy 5-7 fok van, kint ültek az asztaloknál a bárok előtt. Mi megkerestük az a helyet, amit nap közben néztünk ki. Az izlandi street food egész más volt, mint ahogy elképzeltük. Az Icelandic Street Food nevű hely olyan zsúfolt volt, hogy egy tűt sem lehetett leejteni. Ez jó jel, hiszen akkor biztosan tudnak valamit, gondoltuk, és bementünk, hogy megnézzük a kínálatot. Egyszerű és nagyszerű: 3 étel van, bárányleves, rákleves, és a halászok kedvence, ami egy hallal ízesített burgonyapüré. Egy ételt kell kifizetni, korlátlan újratöltési lehetőség van, és a repeta bármelyik fogásból lehet a három közül, így mindenki meg tud kóstolni mindent. Emellett az asztalon nagyon finom kókuszos süteményt találtunk, egy pulton pedig kristálytiszta ásványvizet csapolhattunk magunknak korlátlan mennyiségben. A személyzet nagyon kedves volt. gyakorlatilag az volt ez első reakcióm a menü és az alapelvek ismertetése után, hogy akkor én most ide is költöznék. Rendeltünk, először kint ültünk le a ház előtt, utána bent ejtőztünk és a második fogást már a melegben ettük meg, közben figyeltük a betérő embereket és az ott dolgozókat. Ha egy szóval kellene jellemezni: gördülékeny.