Rájöttem, miért nem írok jegyzetet az utazásaimról: egy mondatba nem fér nyolc. Márpedig én így élek.
Reggel átverekedtük magunkat China Townban a mindenféle árusokon a halszagban a megfelelő metróállomásig.

Irány a Wall street. Megnéztük a tőzsde épületét (a kép a Federal Hallból készült), ahogy Washington látja, aztán egyenesen előre.

A Szentháromság templomnál jobbra, Dunkin’ Donuts-nál beszereztünk egy kávét, majd leültünk meginni egy kis téren (nem volt egyszerű a forró kávéval ülőhelyet találni). Már egy ideje beszélgettünk az árnyékban, amikor konstatáltam, hogy felhőkarcolók között vagyunk. Felnéztem és úgy éreztem magam, mint a filmekben.

Ezután Staten Island következett, mert így a kompról meg tudjuk nézni a Szabadság szobrot egész közelről és ingyen. Ekkor derült ki, hogy balra menvén a szentháromság templomnál kávézó hegyekbe ütköztünk volna, ahol szépen le lehet ülni, reggelizni, beszélgetni, de mi nem balra mentünk. A kompon próbáltunk fotót készíteni, de a tömegben ez lehetetlen küldetésnek tűnt.

Mehettünk volna New York Water taxival is, de az picit drágább lett volna.

Nagyon különleges volt Manhattan és Jersey city látványa is a sok felhőkarcolóval, meg a hatalmas híd, ami összeköti Brooklynt Staten Islanddal (Verrazano-Narrows Bridge). Ha már átmentünk, sétálgattunk egy kicsit, meg is ebédeltünk. Megittam az első doboz amerikai kólámat.

Igen, ez egy posta. A sörfőzde (The Flagship Brewing Company) felé menet találtuk, de sajnos nem kaptunk kóstolót, mert az üzem zárva volt.

Miután visszaértünk Manhattanbe, megnéztük az ikertornyok emlékhelyét. Lélegzetelállító, ahogy az a sok víz hullik bele a semmibe.

Az áldozatok születésnapján fehér rózsát tűznek a nevükhöz.

Megnéztük a One World Trade centert. Ezek a felhőkarcolók hatalmasok. Lentről lehetett látni a kilengést. Komolyan.

Miután beszereztem a július negyediki ünnepi ruhámat, a Times Square felé vettük az irányt. Na nem ám csak úgy beviharzunk a H&M próbafülkéjébe 10 000 vállfával, és szanaszét hagyjuk a ruhákat a földön, meg a fogason, ahogy esik. Itt kérem szépen megszámolják, számot adnak, elkísérnek a fülkéhez, ellenőrzik, hogy tiszta-e, minden rendben van-e, majd mehetsz próbálni. Kijáratnál ellenőrzik a számot, a ruhákat és a fülkét, megigazítják a függönyt, majd mehet a következő.

Intermezzo vége.
Nah, ha valaki kérdezné, most már tudom, mi az a Wow élmény! A Piccadilly Circus fényreklámja kismaki a Time Square-hez képest.

Betértünk a Disney boltba, ami gyerekként egy varázslatos élmény lehet. A kiszolgáló személyzet kedves volt és nem csak a köszönés kedvéért kérdezte meg, hogy vagyok. Megkérdezték, hogy kinek lesz az ajándék, meddig vagyok, merre jártam, merre fogok járni, honnan jöttem. Tudta, hol van Magyarország, és boldog születésnapot kívánt Piki kisfiának.

Persze az ügyfélélményből nem volt elég, ezért, no meg azért, hogy legyen netünk és tudjunk telefonálni, betértünk a T-Mobile US üzletébe. Erről egy külön bejegyzést írok.
Ahogy kijöttünk a boltból, Eszter megérkezett. Onnantól nem volt megállás. Fél éve lakik itt, azóta nem találkozott magyarokkal, volt mit bepótolni. Hát nekünk nem is kellett sokat beszélni. Mindent megtudtunk arról, hogy itt milyen az élet, milyenek az emberek, milyen a közlekedés. Közben meg csak mentünk.
A kedvemért betértünk az M&M’s shopba (még mindig Times Square). Wow élmény 2. [Nem sokan tudják, de az egyetemen M&M’s függő voltam, a Szegedi Call Center csokiautomatájából a 49-es sorból mindig én ettem meg az összes földimogyorós M&M’s-et.] Az az illat, a padlótól plafonig érő csokigolyócsövek, a mindenféle ajándéktárgyak. HÁROM SZINT!

Volt egy gépezet a boltban, ami M&M’s színekben megmondja, milyen hangulatban vagy. T-Mobile-mámoros állapotban az M&M’s boltba érkezvén a hangulatom PINK volt, amin senki sem csodálkozott.

Ekkorra már kellően megéheztünk, ezért betértünka 8. sugárút és 44. sarkán egy Shake Shackbe. Isteni finom hamburgert ettünk (első burger New Yorkban). Majd elindultunk, hogy keressünk egy pub-ot. Közben belebotlottunk a Grand Central terminálba. Ilyen szép állomást én még nem láttam.

Már egy jó ideje sétáltunk, amikor is Iván megkérdezte a rendőröktől, hogy szerintük melyik pubba menjünk. Jól elküldtek minket 30 utcával északra, bizonyára az már nem az ő körzetük. Végül pár sarokra a 44. utcában találtunk egy helyet, ahol nem mérték aranyárban az IPA-t. Eszter már egészen otthon érezte magát, amikor arra eszméltem, hogy Manhattan szívében egy sportkocsmában baseballt nézvén amerikai sört iszunk. Pár kör után elkísértük a vonatához a Penn Stationre. Egyet lehet találgatni, hogy hanyadik vágányól indult.

Még üldögéltünk egy kicsit a Time Square-en, aztán hazametróztunk. Ma is megérte felkelni.