Emőke ötvenedik szülinapja egy elég nagy projekt mifelénk. Nem sokszor van ilyen, ezért meg kell adni a módját, mert ugye: “lakkcipő vagy mezítláb”… Akkor már inkább a lakkcipő.
Ezért már elég korán, február végén elkezdtük szervezni a dolgot. Lefoglaltam a repülőjegyet LONDONBA! Innentől kezdve nem volt üresjárat, mert ha éppen nem történt velünk semmi (velünk mindig történik valami), akkor a londoni utat szerveztük, terveztük.
Amióta Emő először volt Londonban, öt éve, annyi minden a listájára került, ami nem fért bele akkor. A palota, a könyvtár, a Madame Tussauds. A Herrods, a megunhatatlan Harrods örök listaelső. “Hihetetlen Zsuzsi, hogy együtt leszünk Londonban és olyan jó, hogy eljössz velem a Harrodsba, és veszünk teát és megnézzük a babakocsimat!”
El sem hiszem, milyen gyorsan eltelt ez a több, mint fél év. Közben szépen megvettük a belépőket. A Buckingham palotába, a Madame Tussauds panoptikumba és persze Öcsi is megvette a jegyet az NFL meccsre a Wembley stadionba. Érted, NFL a WEBLEYBEN!!! Máris a reptéren vagyok és megyek Londonba, viszem a búzadarát Gergőnek (hogy tudjon tejbegrízt csinálni a féléves kislányának). Emő holnap jön utánam.
Nagyon gyorsan el is telt a nap. Megérkeztek. Nem ám fapadossal, a British Airways-zel! Csak ismételni tudom magam: meg kell adni a módját! A reptéren nagy ölelés, hiszen olyan rég látta Öcsit meg Gergőt és egyébként is, itt van Londonban, Emő, aki tutira élt itt egy korábbi életében, és tutira valami arisztokrata családban. Le sem tagadhatja!
Miután kisebb-nagyobb alváson túl voltunk, indulhatott is a mi kis Királyi Napunk. Kezdtünk a British Library-ban, ahova csak úgy bemehetsz és megnézheted a Királyi Könyvtárat és a galériában a Shakespeare kéziratokat, meg Newton földgömbjét és mindenféle híres zeneszerzők kottáit eredetiben és Beatles leveleket, na meg a bélyeggyűjteményeket. Ámulat és bámulat!
Ez még mind semmi, mert innen mentünk a palotába. Elég zsúfolt kis programunk volt. A királynő galériájában kezdtünk, ahol mindenféle híres, de annál kevésbé érdekes festményeket nézegettünk. Elég csalódottak voltunk, mert arra számítottunk, hogy a királyi családot ábrázoló szekció is lesz, amelynek köszönhetően betekinthetünk az életükbe.
A csalódottságunk rögtön ismét ámulatba váltott, amikor a királyi hintó múzeumba értünk. Le sem lehet írni, hogy mennyire csodálatosak, hatalmasak és gyönyörűek ezek a hintók arról nem is beszélve, hogy kik utaztak rajtuk. Szerencsére pont kifogtunk egy vezetett túrát, ahol egy nagyon illedelmes angol hölgy az ő illedelmes angol humorával mesélt nekünk történeteket az egyes járművekről és a lovakról is. Természetesen elkészítettük a magunk hintóból királynői integetést gyakorló képét. Jelzem, Emőnek ezt nem kell gyakorolnia, tökéletesen megy neki.
Ezután jött a palota. Itt sajnos fényképet nem lehetett készíteni, de végig jártuk a dísz szobákat (state rooms), ahol a királyi család tagjai a vendégeiket, hivatalos látogatóikat fogadják. Szerencsénk volt, ugyanis a termekben épp időszakos kiállítás volt a királynő ajándékaiból. Sokkos állapotba kerültünk, amikor is egy eléggé molett hölgy forrónadrágban és flipflop papucsban tűnt fel a látogatók között. “De Zsuzsi, hogy lehet így jönni a palotába? Szerintem ez fel sem fogja, hol van!” Nem lehet azt a fokozatot visszaadni, amin mi ott pörögtünk. A függöny, a stukkó, a szőnyeg, a bútorok, az ajándékok, a fénykép, ahogy a Kennedy házaspár és a királyi házaspár abban a szobában, azon a szőnyegen áll, ahol mi. Lélegzetelállító. A titkosajtók mindenhol! A báltermek. Áh! A végső kiborulás akkor jött, amikor ültünk a “Mami kertjében” és forrócsokit iszogattunk és süteményt ettünk. Emő egyszer csak kitört a nevetésben. “Én ezt nem hiszem el! Itt ülök a mami kertjében!”
Ezután a Harrodsba látogattunk, mintha nem lett volna ez a nap eddig is elég tele. Végigsétáltunk a parfümosztályon, a méregdrága ruhák és kiegészítők között. Felmentünk a hatodik emeletre, keresztül az elmondhatatlanul elit éttermen, és megnéztük a babakocsit. Olyan van Emőnek otthon. Itt megrendelésre készítik, 1 600 fontért. Ez volt az egyetlen, aminek nem volt kint az ára. Lementünk a Tea, Kávé és Csokoládé osztályra és bármilyen valószínűtlen, de a Harrodsban kifogytak az Early Grey teából. Abból a teából, amiből Emőnek mindig hozni kell, ha valaki Londonban jár. Megkérdeztem az eladókat, és nem volt. Raktáron sem. Vettünk valami másik teát helyette, de az nem az igazi. Hiába, minden nem jöhet össze… Már így is annyi élményünk volt.
Másnap jött a Madame Tussauds. Némi logisztikai akadály után, megérkeztünk a Baker street station mellé, készen arra, hogy minden hírességgel meglegyen a tökéletes fotónk. Kisebb sorban állás után kb. 5 perccel jutottunk be hamarabb, mint Dani (Emő öccse), akinek nem volt elővételes jegye. A filmcsillagok, sportolók, politikusok és egyéb közéleti személyek viaszszobrainak láttán hol ámultunk, hol csalódtunk, de mindenhol fényképezkedtünk. Egyszer csak a királyi család előtt találtuk magunkat. Itt nem lehetett csak úgy odatolakodni, egy kordon mentén sorban kellett szépen állni, és mindenkit külön bekonferáltak. Emőkét Magyarország királynőjeként hívták A KIRÁLYNŐHÖZ. Meghajlást követően be is állt közéjük. Csodálatos boldogság volt az arcán. (Mondjuk az egész út alatt olyan volt, mint aki vállfával a szájában aludt.) Innentől kezdve már megérte élni, és akkor… és akkor… ott volt velünk szemben a Beatles egy kanapén!!!! A BEATLES! Igen, John, Paul, George és Ringo! Együtt. Nagyon nagyon boldogság volt! Emő szemrebbenés nélkül megmászta Jimi Hendrixet, hogy a srácok közé huppanjon. 🙂
A sokkot egy kis vásárlással vezettük le a Primarkban, utána haza is mentünk. A harmadik napon elkísértem a csapatot a Wembley felé, átsétáltunk a Tower Bridge-en, majd a metrón búcsúztunk el, ahogy ők a meccsre mentek, további csodálatos kalandokat átélni.
Isten éltessen Emő. Ekkor még nem is tudtál a mai szuperszónikus meglepetésbuliról.
Egyszer élünk! Sose halunk meg. Csúcsszuperfullextra.